Hozzávalók:
6 evőkanál ribizlizselé
2 db kisebb salotta (mogyoróhagyma)
3 evőkanál száraz vörösbor
2 evőkanál portói
1 db kezeletlen narancs héja és leve
1 db kezeletlen citrom héja
2 teáskanál csípős mustár
1 nagy csipet só
frissen őrölt bors – ízlés szerint
Elkészítés: A hagymát egészen finomra kockázzuk. A narancs és a citrom héját a fehér rész nélkül eltávolítjuk a gyümölcsről. Éles késsel a citrushéjakat nagyon vékony csíkokra vagdossuk. A narancs levét, valamint a bort kisebb lábosba öntjük, hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, valamint a narancshéj felét. Felforraljuk, majd további 3-5 percig főzzük, amíg a hagyma teljesen megpuhul. Ekkor levesszük a tűzhelyről, sűrű szövésű szitán vagy szűrőn áttörjük, hogy ne maradjon benne darabos összetevő. Az egészet visszaöntjük a lábosba, elkeverjük benne a mustárt, majd folyamatos keverés mellett ismét felforraljuk. A vékonyra vágott citrushéjakat és a sót, valamint az ízlésünk szerinti mennyiségben adagolt borsot csak a végén adjuk hozzá.
Hűlni hagyjuk, frissen sült húsokhoz vagy sajtokhoz kínáljuk.
A Cumberland-mártás soha nem tartalmaz zsiradékot! Akár kerül bele gyümölcs (szinte bármilyen bogyóssal kísérletezhetünk, a mélyhűtött, vegyes erdei gyümölcsök is tökéletesek hozzá), akár nem, fűszerezhetjük pikánsabbra vagy édesebbre, ízlés szerint.
Természetesen nem csupán frissensültek, konfitált szárnyasok vagy épp főtt sonka mellé kínálhatjuk, de remekül illik a camembert-hez, mindenféle grillezett sós sajtokhoz, akár bundázott zöldségek vagy sajtok különleges kísérője is lehet. A lényeg, hogy a mártás kiegészítője, ne pedig főszereplője legyen a fogásnak. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|