2 db 22 x 32 cm-es tésztalap hozzávalói:
25 dkg liszt
7 dk margarin
1/2 cs szalakálé (ármóni)
2 ek kristálycukor
1 db tojás
0,5 dl tej
A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzákeverni a kristálycukrot, és a szalakálét. Ezután a közepébe kis mélyedést csinálni, majd beleütni a tojást és beleönteni a tejet. Gyors mozdulatokkal sima állagú tésztát gyúrni.
Ezután kétfelé osztani, majd tepsi hátlapjának megfelelő méretűre egyesével kinyújtani. (én sütőpapíron nyújtom ki, és azzal együtt teszem rá a tepsi hátlapjára)
Előmelegített sütőbe, közepes lángon egyesével, szép világos zsemleszínűre sütni a lapokat. (a sütőajtó kinyitásakor vigyázni kell, mert a szalakálétól igen erős, csípős meleg jön ki a sütőből!!! tehát semmi szín alatt, ne hajoljunk közel, és ne szívjuk be ezt a levegőt)
A sütőből kivett tésztalapokat rácsra helyezni és teljesen kihűteni. (a szalakálé íze, nem fog érződni a süteményen)
Citromos krém hozzávalói:
4 dl tej
5 ek liszt (púpos ek)
2 cs vaníliás cukor
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
citromlé
Először a főzött masszát kell elkészíteni, mert a krémbe kerülése előtt teljesen ki kell hűteni.
Tehát a lisztet a tej felével simára keverni.
A maradék tejet feltenni melegedni, majd állandó keverés mellett, hozzákeverni a lisztes-keveréket. Kevergetve sűrűre főzni, majd teljesen kihűteni.
A margarint a porcukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverni, majd állandó keverés mellett, apránként hozzákeverni a teljesen kihűlt, masszát.
Keverés közben ízlés szerinti mennyiségű citromlevet önteni a krémbe. (mi jó citromosan szeretjük, így 2 citrom levét nyomtam bele)
Végül addig keverni a krémet, hogy jó habos állaga legyen.
Az egyik tésztalapot egy tálcára helyezni, majd rákanalazni a citromos-krémet. Tetejét egyenletesen elsimítani, majd ráhelyezni a másik tésztalapot. Tenyérrel óvatosan egy kicsit lenyomkodni.
Legalább egy éjszakán át pihentetni kell a süteményt, hogy a tésztalapok kellően megpuhuljanak és az ízek összeérjenek.
Tálalás előtt a sütemény tetejét porcukorral megszórni, majd ízlés szerint felszeletelni.Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|