Frissítő levesek.2013.11.25. 10:46, KallaZsuzsanna56
Háromféle leves.Készítsd el!
Chilis-gyömbéres sütőtök krémleves
Hozzávalók
1 db sütőtök
2 db MAGGI Zöldségleves kocka
1/2 ujjnyi gyömbér reszelve
szárított chili ízlés szerint
100g tejszín
1 csomag hántolt tökmag
só
bors
A sütőtököt meghámozzuk, ketté vágjuk, kimagozzuk, majd kockákra vágjuk.
A MAGGI Zöldségleveskockából 1,5 liter levest készítünk. Beleöntjük a sütőtök kockákat, és lassú tűzön főzzük.
(A másik lehetőség, hogy sütőben elősütjük a tököt, 40 perc kb. 200 fokon. Hagyjuk kihülni, utána adjuk a kockára vágott belsejét az alapléhez, és csak átforraljuk egyszer.)
Amikor a sütőtök kellően megpuhult, a lé nagy részét külön edénybe merjük, a sütőtököt a maradék lével botmixerrel krémesre aprítjuk, majd a félretett lével ízlés szerint hígítjuk.
Beletesszük a reszelt gyömbért, és a morzsolt chilit, majd tovább főzzük egy pár percig. A chilivel óvatosan bánjunk, kell neki egy pár perc míg kifejti hatását. Inkább kevesebbet tegyünk bele először, és pár perc múlva adjunk még hozzá, ha nem elég pikáns a leves. Adjunk hozzá egy kevés tejszínt, sóval és borssal ízesítjük.
Pirított tökmaggal tálaljuk. Húsimádók sült bacont is adhatnak mellé.Póréhagymaleves
Hozzávalók
2 db póréhagyma
1 db MAGGI Zöldséges tyúkhúsleveskocka
1 ek liszt
1 gerezd fokhagyma
tejszín ízlés szerint
vaj
só
bors
sajt
A póréhagymát megmossuk, karikákra szeljük. Serpenyőben vajat felolvasztjuk, a hagymát beleszórjuk, 1 kanál lisztet adunk hozzá, és megfonnyasztjuk. Felöntjük 1 liter vízzel, belerakjuk a MAGGI leveskockát és a fokhagymát, és addig főzzük, míg a hagyma puha nem lesz.
Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint egy kis tejszínnel tehetjük selymesebbé. Tálaláskor reszelt sajtot tegyünk a tányérba, erre öntsük a forró levest. Füstölt sajttal a legízletesebb.
Zeller krémleves kolbász chipssel
Hozzávalók
1 nagyobb zellergumó
1 db MAGGI Zöldséges tyúkhúsleveskocka
1 sárgarépa
kb 1 ek mustár ízlés szerint
vaj
2 ek tejföl
só
bors
szerecsendió
kolbász karikákra vágva
A zellert meghámozzuk, felkockázzuk. Kis vajon megpirítjuk, majd kb. 1 liter vízzel fölöntjük. A lébe beletesszük a MAGGI leveskockát, és addig főzzük, míg a zeller megpuhul. Botmixerrel krémes állagúra aprítjuk, majd a mustárral, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük.
Pár perc főzés után hozzáadjuk a levessel elkevert tejfölt.
A karikákra szeletelt kobász forró serpenyőben megpirítjuk, tálaláskor a levesre locsolhatunk egy pár cseppet a kolbászból kisült zsiradékból, a kolbász szeleteket a leves mellé tálaljuk.
Hozzászólások
|