Hozzávalók
2 közepes padlizsán
1 kiskanál kurkuma
1 kiskanál chilipor
4 paradicsom
2 vöröshagyma
diónyi friss gyömbér
5 gerezd fokhagyma
1 csokor friss koriander
2 dl natúr joghurt
1 lime
olaj a sütéshez
1 kiskanál garam masala
hírdetés
Elkészítés módja
1. A padlizsánt 1,5 centi vastag karikákra szeljük. Megsózzuk, a kurkuma és a chilipor felével fűszerezzük és fél órát állni hagyjuk.
2. A paradicsomot és a hagymát apró kockákra vágjuk. A megtisztított gyömbért, a fokhagymát és a koriandert fölaprítjuk.
3. A joghurtot keverőtálba öntjük, csipetnyi sóval, a lime kifacsart levével és egy kevés koriander levéllel összekeverjük.
4. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, a padlizsánokat oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük rajta.
5. A vöröshagymát 5 evőkanál forró olajban kissé megfuttatjuk, a gyömbért és a fokhagymát rádobjuk, 1 percig pirítjuk, a maradék chilit, a kurkumát, majd a paradicsomot is hozzáadjuk. Közepes lángon kevergetve főzzük, amíg a leve el nem párolog. Végül a garam masalát is hozzáadjuk.
6. Tálalás előtt a padlizsán szeleteket tepsire fektetjük mindegyikre egy evőkanálnyi paradicsom ragut halmozunk, majd előmelegített forró sütőben (200°C) 5 perc alatt átforrósítjuk.
7. A sütőből kivéve tálra szedjük és mindegyik tetejét egy kiskanálnyi ízesített joghurttal díszítjük. Kínálhatjuk, friss pirítóssal előételként vagy roston sült húsok mellé köretkéntKattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|